Hűha régen volt itt ezen a blogon bejegyzés. És azt sem tudom, hogy van -e olyan ember, aki még visszanéz ide, avagy aki olvasná az itt írtakat.

Köszönöm, nagyon boldog vagyok! Igazából Friend or enemy? A blogom címe. Utólag is nagyon-nagyon boldog huszadik születésnapot ennek a kis huncut dirtbag-nek, Harry Styles-nak! 2014 január 29. Bevallom egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyien fogtok pipálni és kommentelni, de nagyon-nagyon boldoggá tettetek! Arról ne is beszéljünk, hogy egyik reggel meglepetten láttam, hogy már 31! En vagyunk, ami számomra egy nagyon nagy szám! Erre nekem van képem.

Sosem titkoltam, hogy ez nem egy egyedi blog, sokszor sablonos, én mégis teljes szívemmel szerettem, próbáltam mindent beleadni. Hozzám nőtt, rengeteg időt töltöttem az írásával, bármennyire is vicces, de sok mindent túlélt velem, ha lehet így mondani. Mizujs veled? Mondjuk legyen egy óra.

Drága, csodálatos, egyetlen, utánozhatatlan, pótolhatatlan, túlzó és legédesebb Olvasóim! Sajnálom, amiért csak most raktam ki az utószót, holott a múlt hétre ígértem, de az igazság az, hogy nem szerettem volna, mielőtt nem válaszolok a kommentjeitekre. Ezt szombaton mind el akartam intézni, csak sajnos belázasodtam, így nem sikerült. Ezúton is bocsánatot kérek! Szeretnék boldog békés karácsonyt, kellemes ünnepeket és előre is élményekben gazdag, pihentető szünetet kívánni Nektek! Sokáig gondolkoztam, va.

Nekik is nagyon szépen köszönöm! Nem is tudom mit írhatnék még. Mikor rájöttem, hogy .

Nem érted, hogy beszélnem kell vele? Kurvára nem fogod fel, hogy ezzel csak még jobban kiakasztod? Mi ez az egész? 8211; érdeklődtem mezítláb odalépdelve, miközben szemeimet törölgettem. Nekem pedig, úgy nézett ki, rendet kell tennem. Oké, először is, te mit keresel itt? 8211; intéztem haragos szavaimat a folyosón álldogáló személyhez.

Miért nem vagy képes megérteni? Kérdezi, azt hiszem, hamarosan elkezd üvölteni. Látszik, hogy ideges, egyben csalódott is. Nem fogok elmenni innen! Ez lesz a legjobb neked, Zoe, mindig a legjobbat akartam neked - nyújtja felém a kezét, egyre halkabban beszél, meggyőzőbben. - Miért nem hagyod, hogy segítsek? Nem jött rendbe semmi, hát nem érted? Még mindig Blake után sírsz minden éjjel, azt hiszed attól, mert nem vagyok itt, nem tudom? Ezen nem tudsz azzal segíteni, hogy elvisze.

Című történet talán egy fárasztó iskolai nap után pattant ki a fejemből, egyetlen gondolat, egyetlen mondat miatt. Nyáron kezdtem el írni, valahogy június első napjaiban. Mivel akkor még nem sejtettem, hogy egyszer ennyire fontos lesz számomra, nem jegyeztem fel róla semmit. Ám most, kilenc hónap múltán úgy érzem, hozzám nőtt annyira, hogy külön sorokba szedjem a vele kapcsolatos gondolataimat. Nem tudok mindenkit felsorolni, elnézést attól, akit kihagytam, de sokatokat ne.

Hűha, ez az utolsó bejegyzés, amit ide írok, úgyhogy próbálok összeszedni minden fontos dolgot, amit még szeretnék elmondani Nektek. Ami azt illeti, lehet, hogy nem fog annyira jól menni, mert éppen most fejeztem be az Epilógus alá írt kommentjeitekre a válasz adást, és még mindig a hatása alatt vagyok. Azért mindent megteszek! Az összes kommentet, az összes kedves szót, az összes nyomot, amit magatok után hagytatok.

Gyorsan haladtunk, az ablaknak dőlve néztem az utat. Már nem kételkedtem abban, jól választottam-e. Tudtam, hogy ez a helyes döntés. Blake és Harry épp a kanapén összebújva tv-zett, kiélvezve a nap utolsó közös pillanatait, amikor benyitottunk. Hali Hát ti hogyhogy itt? Beszélni akart veled és könyörgött, hogy hozzam el. Ja, és akármi őrültséget mond, én nem csináltam semmit! Mindennél jobban szeretnék ott.