Nem kell regényt írni, pár szó is elég. Ideiglenesen vagy végleg? Ha akarod, elolvasod, ha nem, nem, de én ezt akkor is kiírom magamból.

Ezt a nyúlfarknyi kis novellácskát egy irodalomórán kezdtem el írni, és tegnap este kiegészítgettem. Mint mondtam, általában rövid novellákat írok, de ez még azoknál is rövidebb, amiket általában szoktam írni. És ekkor megszólalt a csengő. Persze, igazából tudtam, hogy akkor talán az egész munkám kárba veszne.

Meghoztam a fejit, bocsi a késésért! Isabella Cullen. - megdermedtem erre a már ismert hangra. Úgy tettem, mintha nem is hallottam volna, csak mentem tovább Stefannal az oldalamon. Nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi, hagyjon békén az ég szerelmére! Tűnjön el az életemből, ne hazudozzon nekem semmit, hogy a felesége vagyok, csak én vagyok és ő, nincs olyan, hogy mi. Kérem, várjon meg! Szólt újra, már sokkal közelebbről. Hogy tud ott lenni mindenhol? Ebbe nek.

Itt egy kis részlet amit Isabella írt. Amanda-suttogta halkan a nevem mire én megint felnyögtem és egyre hevesebben kezdtem csókolni. De az egyik pillanatban mintha arcon csaptak volna és abbahagytam a csókot és ellöktem magamtól. De te is akartad! Szólt Chris és közelebb jött. Ne,ne gyere ide! Én Adamat szeretem. 2fejezet-A kórház és a csók.