1 fejezet Helló Dortmund! Eltelt öt perc, majd tíz, végül húsz, de még mindig nem jött senki. Szétnéztem facebookon, majd instagramon is, végül twitteren, mikor hirtelen egy hang zökkentett ki a gondolataimból. Állt meg előttem egy középmagas, fiatal, szőke srác, azonnal felismertem- Te vagy Marisol, ugye? Vontam fel a szemöldököm- Honnan tudod, hogy ki vagyok? Miért nem lepődök meg? Álltam fel grimaszolva- Ő hol van? A kijárat arra van! .

Hűha, ez az utolsó bejegyzés, amit ide írok, úgyhogy próbálok összeszedni minden fontos dolgot, amit még szeretnék elmondani Nektek. Ami azt illeti, lehet, hogy nem fog annyira jól menni, mert éppen most fejeztem be az Epilógus alá írt kommentjeitekre a válasz adást, és még mindig a hatása alatt vagyok. Azért mindent megteszek! Az összes kommentet, az összes kedves szót, az összes nyomot, amit magatok után hagytatok.

Sajna szünetet kell tartanom! Nem tudom mikor jövök vissza, de remélem gyorsan. Magyarul van ötletem, de nem tudom úgy megfogalmazni, hogy szeressem. Ezzel a bloggal együtt még egy blogomat is szüneteltetek! Remélem nem okozok csalódást ezzel. Nem tartom a kapcsolatot egyik szereplővel sem! Leperegnek az utolsó könnyek.

Hogy tűnhetett el? 8211; dobom feladóan telefonom a kanapéra. Híváslistám nagy részét Eidothea száma tölti ki, már majdnem egy napja szeretné elérni teljes környezetem sikertelenül. Nem indulok utána, inkább türelmetlenül ugyan,.