Más hosszú ideje élek ebben a lakásban, de még most is vannak olyan pillanataim, amikor fogalmam sincs, hogy hol kéne keressem az adott tárgyat. Ezt valahogy sosem fogom a sajátomnak érezni, hiszen itt nem igazán vannak emlékem, nem olyan emlékek ezek, amik miatt otthonomnak érezhetném ezt a helyet. Hányszor mondjam még el neked, hogy mennyire utálom, ha elkésel - dörren rám Derek, amint belépek az ajtón. Ez is jól kezdődik -. Fáradtan csavarom le a vizes.

Nehezen akarom elhinni, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem ebben a blogban, de tudom, hogy így lesz a legjobb. Egyszer mindennek eljön a vége, nem igaz? Nagyon örülök, hogy velem tartottatok és követtétek Harry és Amanda életét. Kíváncsi lennék az olvasóim véleményére, mármint az egész történetnek, bár tudom, hogy nem igazán szerettek kommentálni azért mégis abban reménykedem, hogy megteszitek minnél többen. Már csak annyit szeretnék mondani, hogy mondani, hogy mindent köszönök,.

Senki másra nincs szükségem, ha ő mellettem van. Nem érdekel, sem a pénz sem semmi, csak az, hogy ő velem legyen és sose hagyjon el. Bármit képes vagyok nélkülözni, rajta kívül. Nézek fel rá, mosolyogva. Az egész arca ragyog, én pedig ennek köszönhetően nem is lehetnék boldogabb. Ha ő boldog, én is az vagyok, ha szomorú, akkor én is az vagyok. Ez nem fog megtörténni -simítok végig az arcán. - Ha szeretnéd megcsíplek, hogy biztos légy benne, hogy ébren vagy - kuncogok fel.

Leplezhet a zord külső, jeges kék szempár, tetoválások és fekete öltözék egy olyan srácot, aki igazából nem is olyan, amilyennek mutatja magát? Aki nem is az a rosszfiú, akinek mindenki hiszi? Lehetséges, hogy a rosszfiúk igazából ugyanolyanok, mint a jók, csak meg kell találniuk azt a személyt, akiért érdemes jónak lenniük? Perverz.