Dear Lana avagy az utolsó levél. Nem is tudom hol kezdjem, hiszen azt sem tudom vajon mikor kapod meg a levelet. Mondjuk ez sok mindentől is függ.

Ezennel, a blogot hivatalosan is lezárom! Chapter Twenty Happily Die. Az ajtóban anya, és apa álltak. Szemeik megteltek könnyekkel, én pedig szólni sem tudtam, annyira ledermedtem. Csak feküdtem ott megszeppenve, és idegesen. Szégyelltem magam, amiért így kellett látniuk. Jött oda hozzám anyám, s egy puszit nyomott a homlokomra. - Annyira, rettenetesen sajnáljuk, hogy nem jöttünk el hozzád! Kérlek, könyörgöm, bocsáss meg nekünk - kezdett el zokogni, nekem pedig a szívem megszakadt érte. Azt, hogy sosem v.

Hidd el, Én is annyira meglepődtem, mint Te! Nem értem. Nem is utazott el? És mi értelme volt ennek? Fogalmam sincs. Én sem tudom hova rakni a dolgokat, de próbálok majd kideríteni valamit. A telefonom pittyegése zavarta meg a csendet. A buli óta nem kaptam ilyen üzenetet. Ne űzz veszélyes játékokat! Kezébe adtam a készüléket. Figyelmesen olvasta el, féltem, összeroppantja a telefonom. Akkor még nem is ismertük egymást. Justin, Én kezdek félni! Tűnj el, vagy. Nem az Apám az! .