Két hét elteltével, amit mi is pihenéssel töltöttünk, na meg írással. Megérkezett a következő rész, ami reméljük elnyeri majd ismét a tetszéseteket. Szeretnénk megköszönni a támogatásotokat, mert nélkületek sehol nem lennénk. Köszön mosollyal az arcán, de azért észre veszem az aggodalmat és kérdések sokaságát a szemeiben. - Anya ő itt Ryan Hamilton a fotósom, Ryan ő itt az anyukám Lou és a kishúgom Lux. - mutattam be őket egymásnak. Ugyan már csak az igazsá.

Más hosszú ideje élek ebben a lakásban, de még most is vannak olyan pillanataim, amikor fogalmam sincs, hogy hol kéne keressem az adott tárgyat. Ezt valahogy sosem fogom a sajátomnak érezni, hiszen itt nem igazán vannak emlékem, nem olyan emlékek ezek, amik miatt otthonomnak érezhetném ezt a helyet. Hányszor mondjam még el neked, hogy mennyire utálom, ha elkésel - dörren rám Derek, amint belépek az ajtón. Ez is jól kezdődik -. Fáradtan csavarom le a vizes.

Héé mi a franc folyik itt? Harry kérlek- s.

Hát ez a pillanat is eljött. Igazság szerint kicsit szomorú vagyok, mert. Meg kell válnom ettől a történettől, de boldog is vagyok, mivel. Több időm lesz a többi blogomra. Remélem megértitek a döntésem és. Mint említettem már egyszer lehet, hogy lesz második. Évad is, bár azt megmondani, hogy mikor nem tudom. Imádtam ezt a blogot írni, annak ellenére is, hogy az elején hatalmas szünet. Volt, amit most is nagyon sajnálok. Annyi kérdés, amire még nem tu.