Két hét elteltével, amit mi is pihenéssel töltöttünk, na meg írással. Megérkezett a következő rész, ami reméljük elnyeri majd ismét a tetszéseteket. Szeretnénk megköszönni a támogatásotokat, mert nélkületek sehol nem lennénk. Köszön mosollyal az arcán, de azért észre veszem az aggodalmat és kérdések sokaságát a szemeiben. - Anya ő itt Ryan Hamilton a fotósom, Ryan ő itt az anyukám Lou és a kishúgom Lux. - mutattam be őket egymásnak. Ugyan már csak az igazsá.

Más hosszú ideje élek ebben a lakásban, de még most is vannak olyan pillanataim, amikor fogalmam sincs, hogy hol kéne keressem az adott tárgyat. Ezt valahogy sosem fogom a sajátomnak érezni, hiszen itt nem igazán vannak emlékem, nem olyan emlékek ezek, amik miatt otthonomnak érezhetném ezt a helyet. Hányszor mondjam még el neked, hogy mennyire utálom, ha elkésel - dörren rám Derek, amint belépek az ajtón. Ez is jól kezdődik -. Fáradtan csavarom le a vizes.

Most nem résszel érkezem amint látjátok, hanem egy újabb bloggal. Nem tudom, már meg sem számolni, hogy hány van, de azt tudom, hogy. De az már biztos, hogy nem a közeljövőben, az új blogig még. Minimum kettőt be fogok fejezni, addig csak ezek lesznek. A prológus már fent van és amint az időm engedi, az első részt.