Először is, hatalmas nagy bocsánatot kérek, amiért ilyen sokáig szünetelt a blog, és még azért, hogy én lusta voltam szólni. Mint láthatjátok, felraktam az összes részt, és az epilógust is. Nem volt hirtelen döntés, sokáig tervezgettem, ugyanis nem hiszem, hogy fel tudnám rakni időben. Már régóta megírtam Őket, és arra gondoltam, akkor miért várjak? Ezzel talán kárpótolhatlak Titeket azért, hogy ennyi ideig nem volt friss! Hihetetlenül jól estek, elmondani sem tudom! Ha van kedvetek, nézzetek be ide is! .

A fantasztikus plébánia és egy elfeledett sérelem. Itt van az új rész, szám szerint a tizennegyedik. A utóbbi egy hétben nem volt több feliratkozó, úgy néz ki, elértük a körbelül maximumot, amit én nem bánok, hiszen ez végülis nem rossz szám. Nagyon-nagyon köszönöm viszont, hogy facebookon Dóri mindig ír nekem, minden egyes alkalommal hihetetlenül boldoggá tesz! Dóri, nagy ölelés neked! És ezt a fájdalmat muszáj volt magából kiadnia. Máté értetlenül nézett volt barátnőjére.