Sziasztok kedves - egyáltalán még meglévő - olvasóim! Ne haragudjatok ezért a hatalmas kihagyásért, de hosszú féléven vagyok túl, a nyári szünetem eddigi részében pedig ingáztam Pest és egyéb helyek közt, szóval most hogy viszonylag kipihentem magam, visszatértek! Azért írok most, hogy tudassam veletek, nem végeztem! Végigírom a történetet, mert összeállt a fejemben és szeretném ezt átadni nektek. Tehát készüljetek, szeptember elején visszatérek! Egy kis részlet a fejezetből! .

A nő szájából vér folyik de ez nem a festmény része. Ez valódi vér! Tudom hogy ez nem szőke, de ez a Victoria Frances festmény, és a mai álmom adta az ihletet ehhez a kis szösszenethez. Mivel ma munkaügyben nem leszek gépnél, a horrort meg amúgy is csak este érdemes olvasni, kaptok egy adag képet. Íme a Tóvidék, a gróf kúriája, kastélya nevezzétek aminek akarjátok. A kastély, az istállóból nézve.

Tudom, hogy rengeteg idő eltelt a prológusok óta, pontosan két hónap, de csak most sikerült valami minőségire törekvő fejezetet összehozni. Úgy vélem ez a történet keményebb dió lesz, mint a másik kettő, úgyhogy itt megpróbálom túlteljesíteni magam. Na nem is koptatom tovább a klaviatúrát. 8211; int a kezével, és elindul a jobb oldalánál lévő óriási faragott, kétszárnyú faajtó felé. 8211; kérdezi egy megalázkod.

Talán nem a legjobb szórakozás szombat estére a könyvtárban üldögélés, egy elhasznált matekkönyv felett. Az agyam belefásult a sok tanulásba, a szemem előtt már csak számok lebegtek. Szemhéjam is kezdett leragadni, de muszáj volt megtanulnom az anyagot. Hamarosan jönnek a vizsgák, nekem pedig meg kell tartanom az ötös átlagomat. Lábaimat a szék köré csavartam, majd halkan rugdosni kezdtem, miközben szemeimet újra és újra végigjárattam a matek egyenleteken.

Köszöntelek a varázslat világában! Marianne Wright nem éppen egy átlagos lány. De nem ám! Egy levél amely új kalandra késztet. Egy régi poros könyv, melynek köszönhetően súlyos.