Nagyon, nagyon sajnálom, hogy most több, mint négy hétig nem volt új rész, de egyszerűen időm és ihletem sem volt. Tudom, hogy ez az én hibámból adódik, de akkor sem értem, hogy ha már egyszer valamire felíratkozik az ember miért vonja vissza. Remélem ezzel a résszel kárpótolni tudlak titeket. Nézett fel egy pillanatra a telefonjából.

Sziasztok, drága olvasóim! Nagyon sajnálom, hogy nem írtam! Rengeteget kellett tanulnom, el voltam havazva, pedig időt akartam szánni az írásra, de az idő szűkös volt, nem engedett nekem.

Iskola közben fogok részeket hozni, előretervezetten egy héten max. egyet! A sztoriba mostantól kicsit lassabban fognak menni a dolgok. Történet ugyan az, csak kicsit fel lesz pörgetve! Jaj, hát ige.

A hang ismerős volt, de nem tudtam azonosítani senkiével. Mély, rekedt, még is olyan tökéletes. Az illető megfogta a karomat, majd egy hatàrozott mozdulattal maga felé fordított. Olyan filmbe illő volt minden mindaddig, míg rà nem jöttem, hogy a vilàg legnagyobb talpnyalójàval àllok szemben. Justin, engedj màr el! Emeltem fel a hangomat. Akkor nagyon rosszul làttad, vegyél magadnak egy szemüveget.