Próbáltam magam azzal nyugtatgatni, hogy nem én öltem meg, mégsem voltam biztos abban, hogy ebben egy cseppnyi igazság is lehet. Ennek ellenére tisztán emlékeztem, ahogy a bicska becsúszott a konténer alá, oda, ahol esélyem se lett volna, hogy én vagy hogy bárki más rajtam kívül elérje. De tisztán emlékeztem arra is, hogy a fiú sebéből, amit a penge ejtett, szénfekete vér csöpögött. Nem olyan az illatod, mint egy emberé.

Felöltöztem, kifésültem a hajam, aztán kipakoltam a cuccaimat a szekrénybe. A programomat tartalmazó lap szerint tíz napot fogok itt tölteni, tehát nyugodtan berendezkedhetek maradásra. Üdvözlök mindenkit, aki érdeklődik a blog iránt, és ennél fogva most olvassa ezt! Én már egy jó ideje foglalkozok a bloggal, tulajdonképpen be is fejeztem a történetet, ami azt jelenti, hogy eljött az idő a publikálásra. És ha még esetleg ez se.

Pentos, a keskeny-tenger túloldalán. Daenerys csak bámult a messzeségbe, teljesen elveszett a tenger végtelenségében, a madarak kellemes énekében. Dany pontosan tudta, hogy bátyja szemében .

Nem gondoltam volna, hogy már az első napom így kezdődik. Nem elég, hogy Madam Pomfrey nem mer rám bízni semmi komolyabb feladatot - igaz, megmondta, hogy nem azért, mert nem bízik bennem -, még pluszba az egyik Tekergővel is szembe fogom találni magam az ebédnél. Hát lehet ennél rosszabb? Már áttanulmányoztam a teljes listát, és szinte kívülről fújtam azt, hogy kinek milyen étel jár. De inkább ne is emlékeztess rá. Húztam fel a szemöldökömet .