Hát igen, már jó régóta nem érkezett bejegyzés, de hát. Viszont azt el is felejtettem, hogy május 31-én. Volt egy éves a blog! Uramisten, de rég volt. Mindegy, nem azért jöttem, hogy ezt bejelentsem. Nélkületek nem sikerült volna! Ez a legelső blogom.

Sziasztok, drágaságaim, ez a rész kicsit rövid lett, mint az előző. De remélem elnyeri a tetszéseteket. Hapciim íme itt vannak a válaszok benne, amiket úgy feltettél nekem, hogy nem is tudtam mit is írjak neked vissza, ezért úgy gondoltam egy új résszel válaszolom meg őket. Komenteket és pipákat várok erre a részhez. Az elejétől fogva tudtam, hogy nekem ő kell. Mert a boldogságom csak akkor igazi, ha vele oszthatom meg.

Sokan észrevehettétek, hogy eltűntek a részek. Ennek oka, hogy nem tudtam folytatni a gondolatmenetemet. Első részben is voltak hibák. Ezért itt az új verziós, második fejezet! 2014 augusztus 23. A 6 órai kelés soha nem volt az én hobbim. De szerintem sokan vagytok így, ahogy én is! Az én okos és ártatla.

Nem látsz a szemedtől? 2015 november 26. - köszöntöttek minket a fiúk. Hogy miért? Kivettem a könyvet a kezéből, majd beleraktam a könyvjelzőt és betakartam anyát a lepedővel. Miután minden teendőt megcsináltam a pihe-puha ágyamba dőlve egy nagyot szippantottam a takaróm illatából. Hülye szokás, de nem bírom ki, hogy ne szagoljak bele. Nem sokkal később sikerült normálisan elhelyezkednem az ágyban, majd később álomba szenderülnöm. Néztem rá izgatottan, mire.