Egyik kedvenc gyerekkori mesémet szeretném veletek megosztani. Olvassátok! Még jobban szerettünk a hóban játszani. Akkora hó volt, hogy alig látszottunk ki belőle, ástunk is benne akkora barlangokat, hogy akár a medvék királya ellakhatott volna bennük. Persze a medvének több esze volt, mint hogy hópalotában lakott volna. Nem is fagyott el se keze, se lába, mint nekünk. Megvolt a mesés szép szánkó, de nem volt, aki húzza.

Utat tör magának, minden szorongásom, az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom. Rossz, jó, rossz! Bár sokan nem hiszik, de tényleg nem tudtam. Bár tudtam volna! De ha belegondolok, nem tudom min változtattam volna. Mindenki ismeri ezt az érzést. Mindig az kell, ami nem lehet a tiéd. Mindig azt akarod tenni, amit nem szabad. Nem érzem úgy, hogy rosszat tettem volna, de azt sem mondom, hogy ártatlan lennék. Ezt az a helyzet amikor visszanyal az a bizonyos fagyi.