Kinyitom a szemem, mert beszélgetést hallok. És ha nem ébred fel? Biztos, hogy csak alszik? Mi van, ha ez már kóma? Nincs olyan szerencséd. Oldalra nézve megpillantom Josht és Amandát. Ez utóbbi kiszalad a folyosóra ott pedig anyáért és apáért kiált. Körbenézek, és ekkor realizálódik bennem, hogy valószínűleg egy kórházi szobában vagyok. Josh kissé idegesen elneveti magát. Körülbelül fél óra múlva Niall érkezik meg.

A walking contradiction, an unfathomable constellation. Writing myself out of the labyrinth.

El sem hiszem, hogy a sok gubanc után büszkén jelenthetem be itt is, hogy végre elkészült az új és egyben utolsó blogom. Már januárra terveztem a nyitást, amivel sajnos adódtak gondok, így tegnap estéig nyúlott el a dolog. Viszont nagy szeretettel várok ott mindenkit! Egy teljesen más alapötletű történetről van szó, mint az eddigiek, de nagyon remélem, hogy ez is elnyeri majd a tetszéseteket! Szóval annak, aki még nem látta, itt is lenne a.