Messze a ködben egy rég elfeledett vár körvonalai tetszenek. Büszkén magasodik a dimbes-dombos fűtenger fölé, távolró figyelve a legelésző nyájat. A csípős szél átfúj a kardigánomon, egy pillanatra összerezzenek, de a kezemben tartott termosz még melegít. Lassan török előre a térdemigérő zöld hullámokon. A dombon állva bármerre nézek ugyanazt látom, birkák alattam és felettem is. Lebukdácsolok a zöld lepel fedte lejtőn. Már hallom a tenger moraját.

Istenem, milyen régen osztottam én meg bármit is ezen a blogon. A tizenkettedik rész megszületett! Nehéz volt, de összejött. Ez a folyamat még most is tart és még mindig sajnálkozok érte. Azért remélem, az olvasóim még megmaradtak és kapok véleményt erre a nem túlságosan jól sikerült fejezetre. Nem írtam lassan fél éve. Na szívecskéim, puszillak titeket! Nem soká jelentkezni fogok! Felültemben.

De előtte még körülnéztem,hogy vajon te engeded elképzelni a szereplőidet,vagy sem. Hát nem,te sem engedted,hogy elképzeljünk akárkit is,de ez még mindig nem nagy hiba,tekintve,hogy mostanában ez a trend,ez a divat. Szóval ebben megegyezik a blogod a legtöbb bloggal gyakorlatilag. Ez nem baj,csak már túl gyakori,túl átlagos húzás. Tehát oda kell figyelned arr.