Amikor megszületünk nem tudjuk milyen lesz a föld. Csak a nagy fényességet, a sok színt, a nevetést az örömöt látjuk. Talán ezért is akarunk ennyire ide tartozni. Talán ezért teszünk meg bármit azért, hogy emernek mondhassuk magunkat. Amikor először kinyitjuk a szemünket, az életünk első fájdalmas eseménye. Akkor tapasztaljuk meg először,hogy a világ nem csak a színekből és az örömből áll. És vajon mért hallgattunk rá? Felkelünk reggel, lefekszünk.

Azt hiszem itt a vége. Nem törlöm ki a blogot, mert most körülbelül 50 novella, kisebb történet van fenn és piszkozatban még kb. húsz novella van amit nem fejeztem be. Szóval nagy a valószinűsége, hogy még egyszer vissza jövök, de nem mostanában az biztos. Persze ha lesz egy ötletem és a megírásáig is eljutok akkor azt felteszem ide, de ne várjatok rendszeres frissítést. Tudom, hogy már egy ideje nem válaszoltam se a chatbe, se nem tettem fel új törit. Hogy miért van ez? Sziasztok mind.